Walami

Délután négy előtt nem sokkal, a gyógyszertárból bandukoltam hazafelé, amikor megbotlottak a szemeim egy fickón. Első ránézésre teljesen rendben volt: normál alkat, szövetnadrág, ing, nyakkendő. Ami furcsa volt, hogy félig a fal felé fordult az utcán, kezében sörösüveg. Bár önmagában ez sem lenne különös - igaz, jómagam hétköznap négykor még sosem álltam sörösüveggel a kezemben az utcán -, de amint jobban megnéztem, hogy tekintete a két lehúzott fémredőnyös kirakat felé néz, amik közrezárták a máló vakolatú öregecske házfalat, bizonyítva, hogy ha egykor ott üzlet is működött, jó ideje már csak szél jár ki-be, ha talál egy kis rést valahol, megértettem, hogy mi is az a furcsaság, amin megakadt a tekintetem. Merthogy egyébként az utcán járva el tudok menni a tőlem fél méterre haladó barátom mellett is, annyira a gondolataimba tudok merülni, sőt egyszer direkt nekem is jött egy ismerős, hogy vegyem már észre, de akkor is elnézést kérve továbbléptem volna, ha nem szól utánnam :) Viszont az azért mégsem normális, hogy valaki a fal felé fordulva sörözget egy omladozó ház mellett délután négykor. Nem tudom, hogy egy esetleges állásintejúnak volt-e köszönhető az ing-nyakkendő, mert látszólag nem mindennapos viselete volt ez a férfinak, és a sör pedig annak sikertelenségét feledtette, vagy éppen a sikerét ünnepelte. Mindenesetre jókedvűnek nem tűnt, és amikor észrevette, hogy egy hosszabb másodpercig felé bámolok, rám nézett, majd zavartan elkapta a fejét. Túl sokan vannak ilyenek ebben az országban, akik búsan, magányosan söröznek, az utcafal felé fordulva, és nem várnak jobbat a holnaptól sem.